Jutalmazás
2006.07.03. 14:40
Sokkal nagyobb örömmel hajtja végre kedvencünk a feladatot, ha megkapja a "jutalmat" érte.
Nem kell sokat viszamenni az időben, elég néhány idősebb "kutyással" beszélgetni, hogy hogyan, milyen módszerrel képezte a kutyáját a 60-70-es években. Nem éppen a labda vagy jutalomfalat jellemezte ezt a korszakot. Sokkal inkább a fenyítésen alapult a kiképzés. Ezzel a módszerrel is elérte, hogy a kutya végrehajtsa a feladatot, de lényegesen enerváltabban, kedvtelenebbül, behúzott farokkal, hátracsapott fülekkel. Szerencsére napjainkra ez már jórészt megváltozott.
Sokkal nagyobb örömmel hajtja végre kedvencünk a feladatot, ha megkapja a "jutalmat" érte. Nem szabad eszközként bánni a kutyánkkal, elsősorban egy "érző lény", aki a társunk is egyben. Vegyük figyelembe kedvencünk alaptulajdonságait: Mire tenyésztették ki? Mire van hajlama? Keressük meg azt a "motívációs eszközt", ami újra és újra arra sarkallja, hogy megtegye az elvárt feladatot. A legtöbb kutya szereti a hasát, tehát legyen a "jutalomfalat" olyan étel, amit szívesen fogyaszt, jól csúszik, nem rágja sokáig és nem lesz tőle szomjas. Térjen el a mindennapos eledelétől, ez legyen egy kicsit különlegesebb. Az sem elhanyagolható, hogy mi sem legyünk tőle nyakig zsírosak. Nagyon jó erre a célra a virsli, a párizsi, sajt és ezekhez hasonló állagú falatkák. Elkészítjük előre a falatkákat, éppen akkorára, hogy ne kelljen rágnia, de azért érezze az ízét és ha felédobom el tudja kapni. Nagyon jól bevált taktika, ha kedvencünk előtt mi magunk harapunk néhány falatot pl a virsliből és azt odadobjuk. Egy-két falatot a szánkban tartva mindig időben megjutalmazhatjuk a jól végrehajtott feladat után. Nem kell a zsebünkből kikotorni a zacskót és abból a falatkákat. Nagyon sok időt veszítünk vele. Aki fínyásabb tarthatja a kezében vagy jól elérhető helyen, pl mellényzsebben azt az egy-két falatot. A jutalmazás csakis abban a pillanatban éri el hatását, ha a kívánt gyakorlat végrehajtása után rögtön, kb 3 mp-en belül megkapja azt. Amennyiben ez az idő hosszabb, már egy teljesen más tevékenységért kapott jutalmat. Akadnak olyan egyedek, akik nem igazán "kajásak". Általában a foglalkozások előtt még a jól evő kutyákat sem ajánlatos megetetni. (Én sem szeretek tteli hassal ugrálni!) Nem is beszélve arról, hogy gyomor vagy bélcsavarodás lehet a következménye egy etetés utáni hancúrozásnak. Ha ebünk még ennek ellenére sem szeret enni, ne keseredjünk el. Próbáljunk olyan "játékot" találni, amit szívesen a szájába vesz. Nagyon jó a zsinóros labda, amit könnyen megtudunk fogni, húza-vonát tudunk játszhatunk vagy a zsinórjánál fogva utánozhatjuk a menekülő állat mozgását. Nagyon jók még a "fogó párnák", ami egy kis mirkához hasonlít és hasonló fogó fülekkel van ellátva, mint a labda. A labda ne legyen síma, gumi felületű, inkább rücskös vagy lyukacsos, mert a nyál homokkal keveredve kitűnő smirgli és lekoptatja a fogakat! Gyárthatunk mi is játékot kedvencünknek. Pl egy kis labdát belerakhatunk egy zokniba és csomót kötünk a végére. A gazdi szaga és a jól megfogható anyagnak köszönhetően igazán jó játékot kapunk így. Olykor-olykor kedvencünket csak a gazdi szeretete, símogatása motíválja. Azt jól adagolva ugyanaz a hatás érhető el, mint az előző két példánál. Csak egy kicsit több türelem és kitartás szükséges. Az igazat megvallva az a jó, ha az ebet legalább úgy érdekli a símogatás, mint a labda vagy a jutalomfalat. Ha ezeket a motívációs eszközöket felváltva tudjuk alkalmazni, akkor nagy valószínűséggel egy fáradhatatlan munkakedvű társat kapunk eredményül. Mikor is jutalmazzuk meg kedvencünket? Bármikor, amikor jót tesz. Ha egy kölyökkutyát szobatisztaságra akarjuk szoktatni és odakint végzi el a dolgát, azonnal dícsérjük meg, ha befejezte! Akár jó szóval, akár símogatással. Mindenképp éreztetni kell vele a "hangsúllyal", hogy jó az, amit csinált. Erre jó ellenpélda: ha nem szeretjük, amikor az eb ránk ugrál. Ilyenkor a leggyakoribb hiba, hogy a Kétlábon rajtunk támaszkodó kutyát elkezdjük símogatni és becézgetve elkezdjük neki magyarázni, hogy már megint összekente az új, színházi ruhánkat. És ez az, amit nem szabad! Ezek a szavak és a "simi" együtt olyan hatást váltanak ki, hogy a legközelebbi adandó alkalommal még nagyobb lendülettel és örömmel fog ránk ugrani. Tehát dícsérni jókor, jó helyen, a legjobb pillanatban szabad! Vannak ebek, akik egy már egy kicsi fülvakargatástól "szétesnek", vannak olyanok, akiket csak egy kiadós dögönyözés hoz lázba és attól indulnak be. Ha a falatkákkal egyfolytában tömjük és símogatjuk kedvencünket ha kell, ha nem, netán unásig dobáljuk neki a labdát, az mindig elveszti a kívánt hatást. Gondoljunk csak bele: ha egy hétig csak habostortát kellene ennünk... A hét végére már nem kívánjuk úgy, mint a hét elején. Sőt! Szóval mindent ésszerűen adagolva kell, még a simiket is. Ha ügyesen csináljuk, akkor kedvencünk egy idő után ki fogja provokálni jócselekedeteivel a jutalmat. Előbb-utóbb eljutunk arra a szintre, hogy már végrehajtja a kívánt feladatot örömmel, még akkor is, ha időnként már-már elhegyjuk a jutalmat.A falatkával vagy labdázással egyidőben mindig mondunk dícsérő szavakat. Ezeket összeköti a kutyánk és a későbbiek során egy-egy jól végrehajtott feladat után (pl odajött) a "jól van, okos vagy" dícsérő szavak már-már helyettesítik az egyéb jutalmakat. Természetesen nem ugyanaz, mintha kapott volna egy falatot, de ugyanazt az érzést kiválthatjuk kedvencünkből, ha jól csináltuk. Nagyon fontos, hogy teljesen nem hagyhatjuk el a jutalmazást, mondván, ezt már úgyis tudja, hiszen nem egy gép, amit beprogamoztunk. Nekünk embereknek is a mindennapokban folyamatosan szükségünk van a "pozitív megerősítésekre", dícséretekre.
Halász Árpád -iskolavezető (gkki)
|